
H i r d e t é s

Időpont: 2009. szeptember 25-27.
Helyszín: Magyar Lovasterápia Szövetség Lovasterápiás Centruma
Fót, Vörösmarty tér 2, a Károlyi István Gyermekközpont területén

A Szövetség célja a lovassport minden ágának népszerűsítése
Az elmúlt években sikerült a lovasterápiás munka hazai normáit, szabályait kidolgozni, úgy, hogy azok megfeleljenek a nemzetközi előírásoknak is. Szövetségünk életében fontos a nemzetközi kapcsolatok ápolása, így évente több alkalommal is külföldi vendégek, előadók tartanak képzéseket a lovasterapeutáknak. A Magyar Lovasterápia Szövetség 1997-ben alakult meg azzal a szándékkal, hogy az országszerte elszigetelten dolgozó lovasterapeuták munkáját egységes európai színvonalra emelje. Az utóbbi években neves külföldi szakemberek, oktatók bevonásával alakította ki a gyógytornászok és gyógypedagógusok kétéves továbbképzési rendszerét, és évente több alkalommal szervez tanfolyamot a lókiképzők, segítők, pszichológusok számára is.
A Szövetség a külföldi szakemberek segítségével kialakította azt az oktatási rendszert, amely az európai színvonalhoz igazodik, és ennek megfelelő hazai oktatógárdát képezett ki.
Mivel egyik legfontosabb célunk a szövetség munkáján keresztül a lovassport minden ágának népszerűsítése, valamint egy lovasterápiás oktató és bemutató központ létrehozása, így az idei évben is igyekszünk megteremteni az ép lovasok és a fogyatékos lovasok versenyzésének feltételeit.

A lovasterápia fontos pedagógiai funkciót lát el
A Magyar Lovasterápia Szövetség idén ötödik alkalommal rendezi meg Díjlovas Versenyt és a Fogyatékos Lovasok Versenyét, mivel fontosnak tartja, hogy az egészséges és a gyógypedagógiai lovaglásban, valamint a hippoterápiában résztvevő versenyzők együtt, párhuzamosan tudjanak szerepelni, versenyezni.
A Díjlovas Versenyre a nevezéseket az alábbi címre várjuk, 2009. szeptember 10-ig:
Magyar Lovasterápia Szövetség
1066 Budapest, Teréz krt.24
Fax: 06-27-539-376
E-mail: gbozori@lovasterapia.hu
Bővebb információ és a részletes versenykiírás a www.lovasterapia.hu oldalon található.
További információ:
Bozori Gabriella
Magyar Lovasterápia Szövetség
tel: 06-27-539-370
e-mail: gbozori@lovasterapia.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
International
www.mconet.biz


